Azért mert szerettek jöttem a világra, s lettem új fény, csillag, szülők boldogsága.
Szeressetek mindig igaz szeretettel, a kincsetek vagyok, pici kincs, de EMBER.

2011. február 28., hétfő

Lunasszony beteg :(

Lizának már tegnap délután hasmenése volt, de akkor még a fogára gyanakodtam. De sajnos, rosszabb is lett az állapota. Este lefekvés után nem sokkal már hányt, s az egész éjszakát végigrókázta. Már annyira kimerült volt az éjszaka végére, hogy fel sem ébredt igazán, amikor rosszul volt. Nem aludtam semmit, végig figyeltem, mikor kell felkapni, ha hánynia kell. Nehogy baj legyen. Reggel kicsit jobban lett. Evett is. Majd délelőtt újra kezdődött. 3X öltöztünk. Igen, mindketten, mert ami az övé az az enyém is, gondolta, s minden hányásból jutott rám is. Nem lehet ráismerni a kis zabagépre. Nem kell neki semmi. Pedig főztem neki krumplit, vettünk répás bébiételt (abból mondjuk eszegetett). Felhívtam a doktornénit, be is szereztük a gyógyszertárból a javasolt szereket. (Az egyikből felnőttet adott a gyógyszerész, így egyszercsak, amikor kopogtak, ott állt a gyógyszerész az ajtóban, hozta a gyereknek valót, mert észrevette, hogy picinek lesz, s a felnőtteknek való kapszulát macerás lett volna szétszedegetni, stb. De aztán azt is megtartottuk, mert ha elkaptuk Lizától a calici-vírust, akkor nem árt, ha van nekünk is vmi szerünk.)
Most egész jó kedve van. Nézi a duck-néhai bebe-TV-t, ami nekünk akkor is bebe marad. :) S magyaráz nekik. Egy-egy korty répalevet sikerült vele kortyoltatni. Remélem, ez már benne is marad. Mert eddig sajnos túl gyors volt az input-output forgalom.
Na, felkelt Marci. :) Remélem, ő nem kapja el!!!

2 megjegyzés: