Azért mert szerettek jöttem a világra, s lettem új fény, csillag, szülők boldogsága.
Szeressetek mindig igaz szeretettel, a kincsetek vagyok, pici kincs, de EMBER.

2011. március 27., vasárnap

Honnan tudták? :)

Hivatalosan éjszaka 2-kor órát kellett állítani 3-ra. Nos, eddig sem volt semmi gond ezekkel az átállásokkal, de most aztán kifejezetten megleptek a gyerekek. Úúúúúgy felkelt mind a kettő új idő szerinti 6-kor, azaz "régi" 5-kor, mintha dolgozni kéne menniük, s el ne késsenek. :) Azért remélem, ebből nem csinálnak rendszert. Mondtam is nekik, hogy oké, hogy átállították az óráikat, de fél 7-ig azért alhatnának, mint eddig. :)
Én meg még abban bíztam, hogy egyszer legalább fél 8-ig fognak aludni! :D

Marci kicsit megtaknyosodott, nem vészes, az orrfolyáson kívül más nincs.
Apával az órák átállításáról beszéltem, vagyis arról, hogy ő állítólag átállította az órákat lenn, de érdekes módon én ahogy végignéztem csak egyet sikerült. :) Annyira óráztunk, hogy Apa már így kérdezte meg:
"Folyik még az óra?" Na egy pár ismétlés után már "orra" lett. :) Szóval, nem csak Marci vívja még a beszégfejlődés naagy csatáját. :)

2011. március 18., péntek

Haha

Ez most kivételesen nem nevetés, hanem Marcika így mondja azt, hogy "aha". :) Mostanában nagyon megy neki az aházás, vagyis a haházás, meg már az ühüt is megtanulta rendesen. :)
Szerdán próbát voltam tartani, majd mikor hazaértem, nagyon örült nekem, újságolta, hogy ő milyen jó volt. Majd az étkezőasztalon egy újság alól előhúzott egy rudit, s kérte, hogy bontsam ki. Kérdeztem, hogy miért dugta oda? Azt mondta: " Féltem Apától" Ugyanis Apa visszaküldte volna vele a hűtőbe. :)
De azért nem komoly a félelme, ugyanis napközben többször is mondja nekem, hogy "szojjááá máá apáának, hogy ne dógozzon!"
A tv-ben amikor kezdődik a Noddy, szoktam neki mondani, hogy ez a kedvencem. Mire ő: " Ez nem a te kedvenced! Ez Marcikáééééé!!!!" Nomeg Lizáé is. :) Noddy mindenki kedvence. :)
Tegnapelőtt volt Apa szülinapja. Mondtam neki, hogy mondja Apának, hogy Boldog Szülinapot. Mondta is, majd egyből utána: Hol a tortád? :)
Már nagyon komoly szövege van. :)
Mint ahogy már nagyon komoly alkotásokat is csinál. Tegnap megmintázta magát gyurmából. Zöld gyurmát kisodort (mert most az a kedvence, azt mondta), kiszaggatott egy kört a fiókomból csórt pogácsaszaggatóval, majd mintázóval bökött rá jópár szemet (nem kettőt :) ), rajzolt szájat, majd mondta: "én vagyok!"
Festeni is egyre ügyesebben fest. Nem festéke van, hanem "festménye" :)
Lizát is tanítgatja sok jó és rosszra is. :) Mivel már neki is az agyára kezd menni Liza kükkögése, így szavakat mond neki, amit Liza próbál isméteni. :) A tv elől is egy ipponnal elhajítja, s mondja neki, hogy "tolass baba, eeeromlik a szemeeeed!"
Igazi nagytestvér. :)
De azért, ha valamihez lusta, akkor azt mondja: "kicsi vagyok" :)